A Dacia Könyvkiadó /Kolozsvár/ 1992 végéig államilag szubvencionált kiadó volt, ettől az évtől állami részvénytársaság lett. A Dacia magyar részlegéről Kerekes György részlegvezető-szerkesztő adott tájékoztatást. 1989 után először a cenzúra miatt fiókban maradt munkákat adták ki, közöttük volt Mózes Attila Vénasszonyok nyara című könyve ötezer példányban, valamint Székely János Új képes krónika című drámagyűjteménye kétezer példányban. A Tanulók Könyvtára sorozatban sikerült kiadniuk Sipos Domokos-, Horváth István-, Jókai Mór- és Mikszáth Kálmán-köteteket. Azelőtt a cenzúra gátolta a könyvkiadást, most a pénz hiánya. Az erdélyi kiadók számára óriási konkurenciát jelentenek a Magyarországról behozott könyvek. Sikerkönyvük volt viszont Kányádi Sándor Vannak vidékek című verseskötete, 11 ezer példányban jelent meg, azonnal elkapkodták, Tőzsér József csíkszeredai könyvterjesztő jelezte: újabb ötezer példány utánnyomására volna szükség. /Kisgyörgy Réka: A Dacia Könyvkiadó múltjáról, jövőjéről? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 10./
1996. június 4.
Az 1989-es fordulat előtt közel két évtizedig a Domokos Géza által vezetett bukaresti Kriterion biztosította jórészt a magyar könyvkiadást Romániában, noha magyar könyveket adott ki a kolozsvári Dacia, a bukaresti Albatrosz, a Műszaki Kiadó /a jelenlegi államelnök, Ion Iliescu volt az igazgatója, sőt a párt hivatalos kiadója, a Politikai Kiadó is megjelentetett értékes munkákat, például a Testamentum sorozatot. 1989 után sok magyar kiadó jött létre, így Kolozsváron Dávid Gyula vezetésével a Polis, Marosvásárhelyen a Látó irodalmi folyóirat munkatársi gárdája alapította a Mentor Kiadót, lassan magára talált a Kriterion is, H. Szabó Gyula vezetésével. Lapok is adtak ki műveket, így a marosvásárhelyi Népújság, a csíkszeredai Hargita /a Hargita Kalendáriumot/, a sepsiszentgyörgyi Háromszék a Háromszék Krónika sorozatot kezdte el. A Szőcs Géza vezette Erdélyi Híradó Lap- s Könyvkiadó vállalta fel az Erdélyi Szépmíves Céh hagyományainak felújítását,a két világháború közötti értékek kiadását. Az átütő siker azonban elmaradt. További kiadók: a nagyváradi Literator, a csíkszeredai Pro Print Nyomda társadalomtudományi könyveket hoz ki, ugyanitt indult a Krónika sorozat. A sepsiszentgyörgyi Bon Ami néprajzi kiadványokkal jelentkezett. - Két kimondottan könyvterjesztésre szakosodott magáncég működik Erdélyben, mindkettő csíkszeredai székhellyel: a Pallas-Akadémia és a Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Brassóban tevékenykedő Corvina. - Terjed az előfizetéses rendszer is. - A nagy példányszámok kora lejárt. A verseskötetek Erdélyben 50-1000 példányban jelennek meg, a neves szerzők kötetei ritka esetben haladják meg a 3000-es példányszámot. Sok könyv kap támogatást a magyarországi Művelődési és Közoktatási Minisztériumtól. /Sarány István, Csíkszereda: Új kiadók magánvállalkozásban. = Népszabadság, jún. 4./
1997. január 26.
Nem kell elsorvasztani a hazai magyar kultúrát, sorvad az magától is - állapította meg Kisgyörgy Réka. A következő években jóval több magyar fiatal végez a bölcsész-, színi-, valamint újságírói karon, mint pár évvel ezelőtt. Éppen erre az időszakra időzítették "valakik" jó pár intézmény végleges elsorvasztását is. A kolozsvári Dacia Kiadónak már csak egyetlen magyar szerkesztője van, Jancsik Pál, aki egy év múlva nyugdíjba megy, a másik szerkesztő, Kerekes György már egy éve nyugdíjba vonult. Ebben az évben három magyar könyvet ad ki a Dacia. A terjesztés megoldatlan, a korábbi állami hálózat már nem működik, az újabb még nem alakult ki. /Kisgyörgy Réka: A süllyedés tektonikája. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 28./
1999. január 28.
Az elmúlt évben jelent meg Mircea Popa román magyar irodalmi kapcsolatokról szóló Apropieri si culturale romano-maghiare /Dacia, 1998/ című könyve. /Könyvbemutató. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 28./
1999. február 5.
Két román nyelvű kiadványt mutattak be Nagybányán. Az egyik Constantin Mustafa: Mikó Ervin - Drumuri spre eternitate, Studia, Kolozsvár/, a riporter Mikó Ervinnek állított emléket, a másik az irodalomtörténész Mircea Popa magyar-román irodalmi és kulturális kapcsolatokról szóló tanulmánykötete: Apropieri literatre si culturare romano-maghiare /Dacia, Kolozsvár/. Mircea Popa hazai és magyarországi levéltárakban történt kutatásainak eredményét adta közre. Kifejtette, hogy az erdélyi románok 1918-ig leginkább magyar vagy idegen iskolákban tanultak. Egy olyan "sajátos kulturális környezetben képezték magukat, ahol nem olyan régen még természetes volt a két-, vagy éppen háromnyelvűség, s amely határozottan befolyásolta további fejlődésüket, sorsuk alakulását." Mircea Popa évszázadokra visszamenően követte a román-magyar, román-német kulturális kapcsolatok alakulását. /Vásárhelyi D. Miklós: Könyv a magyar-román kulturális és irodalmi kapcsolatokról. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), febr. 5./
1999. június 4.
A Dacia Könyvkiadó részvényeinek. 40 százalékát a szatmári Estromtel Rt. cég vásárolta meg, így a lényegében a könyvkiadó magánkézbe került - ismertette helyzetüket Stefan Melancu főszerkesztő. A szatmári cég már komoly összegeket fektetett a kiadóba, így pillanatnyilag 32 alkalmazottal dolgoznak. A kiadó havonta több mint 30 könyv kiadását tervezi. A kiadó ragaszkodik a Dacia magyar jellegű hagyományaihoz, így egy magyar részleget is szeretne működtetni. Pillanatnyilag van már egy magyar nemzetiségű szövegszerkesztőjük a frissen végzett Lőrincz Kinga személyében. /Szabó Csaba: Magánkézben a Dacia Könyvkiadó. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./
1999. október 1.
Banner Zoltán Szatmárnémetiben született, évtizedekig volt az Utunk /Kolozsvár/ művészeti szerkesztője. A neves művészeti szakírót és előadóművészt jól ismeri az erdélyi közönség, jelenleg Békéscsabán él. Kolozsvárról Békéscsabára költözése először csak egy címváltozás volt, hiszen írta az Erdélyi magyar művészet a XX. században című könyvét. 1988-ban Erdély még divatban volt. Készülő könyvét sürgették, előadóestjeire sok helyen volt igény. Azóta nagyot fordult a világ: nincs divatban Erdély, az erdélyi szellem, az erdélyi kultúra. "A közmagyar társadalom sokkal inkább elvesztette a nemzeti tudatát, mint az erdélyi magyar társadalom." - állapíthatta meg Banner Zoltán. Előadói terveivel fel kellett hagynia. Nagy munkájának első kötete 1990-ben jelent meg, a hivatásos művészetet dolgozta fel, a második 1995-ben következett, Teremtő önvédelem címmel, az erdélyi magyar naiv művészekről szólt, a harmadikat most szerkeszti, az önéletíró művészek írásaiból. - Banner 1972-ben a Dacia Kiadónál indított el egy sorozatot, összesen hét könyv jelent meg. Ezt szerette volna folytatni, mert a világ egyetlen régiójában sem fejezi ki magát annyi képzőművész írásban, mint Erdélyben. Ebben a kötetben a levéltől kezdve a naplón keresztül a gondosan megfogalmazott előadásig minden műfaj szerepel majd, eddig 54 művésztől van kézirata. /Ágopcsa Marianna: "Nem lelket, csak lakást cseréltem?" - Beszélgetés Banner Zoltán művészettörténésszel. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 1./
1999. december 14.
A Kolozsvári Írók Társasága dec. 13-án tizenöt írót díjazott 1998-ban megjelent köteteiért. A kolozsvári magyar írók közül Pusztai János Csapdában (regény, Kriterion Könyvkiadó), Kiss János Pillangó az esőben (novellák, Dacia Könyvkiadó), Szántai János Az igazi meg a márványelefánt (gyermekversek, Tinivár Kiadó) részesült a Kolozsvári Írók Társasága díjában. /Díjakat osztott a Kolozsvári Írók Társasága. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./
2000. október 14.
Petre Roman külügyminiszter, a Demokrata Párt államelnökjelöltje korteskörúton okt. 13-án Kolozsváron tartotta A szabadság mint kötelesség című önéletrajzi kötetének bemutatóját. Petre Roman elmondta, hogy könyve a franciaországi Éditions Payot 1992-ben született felkérésére született, és ugyanazon év szeptemberében jelent meg francia nyelven, Le devoir de liberté címmel. 1994-ben jelent meg, a kolozsvári Dacia Kiadó gondozásában a könyv román nyelvű változata. A Paideia Kiadónál idén megjelentetett, átdolgozott változatban Petre Roman leírta '89 decemberében játszott szerepét, majd miniszterelnökségét, és apjának, Valter Romannak is szán egy fejezetet. Petre Roman elmondta, annak idején Ion Iliescu, Dan Martian és Alexandru Barladeanu nem a rendszer megváltoztatásáért, hanem az "ésszerű szocializmus", a peresztrojka érdekében, a Ceausescu házaspár eltávolításáért és a Szovjetunióhoz való közeledésért szálltak síkra. A Szabadság kérdésére Petre Roman elmondta, az 1990. december 1-jei gyulafehérvári népgyűlésen tett gesztusáért /az RMDSZ és a magyarság ellen a szószékről bujtogatta a felbőszült tömeget/ vállalja a felelősséget, de nem táplál szégyenérzetet. Kijelentette, hogy akkor még nem volt érett politikus. "Nem saját szándékomból történt, én nem óhajtottam ezt tenni. Oda nem illő gesztusok mindkét részről voltak, és könnyen azzá alakult a párbaj, amivé nem kellett volna. Az, hogy ma eljutottunk addig, hogy az RMDSZ-szel közösen kormányzunk, mutatja, milyen hosszú utat sikerült megtennünk" - nyilatkozta Petre Roman, aki kihagyta önéletrajzi kötetéből a gyulafehérvári epizódot. A külügyminiszter kijelentette, nem tartja valószínűnek, hogy a Demokrata Párt a választások után az Iliescu vezette RTDP-vel szövetkezne. /Salamon Márton László: Petre Roman: Nem szégyellem 1990. december 1-jét! = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./
2001. február 16.
A "Tőzsér-posta" múltjáról beszélt Tőzsér József, az 1993-ban alapított Pallas-Akadémia Könyvkiadó és Könyvkereskedelmi Vállalat igazgatója. 1969-ben kezdte megszervezni, hogy Hargita megye minden községében nyissanak könyvesboltot. A bukaresti könyvposta mintájára 1971. február 15-én alakították ki a magyar könyvposta-szolgálatot, amelynek Gyergyószentmiklóson volt a székhelye (mert a gazdasági vállalat is ott székelt). A Kriterion Kiadó, Dacia Kiadó, Ion Creanga Kiadó készleten lévő köteteit hirdették meg, s nagyon hamar levelek sokasága érkezett. Ezt a különleges postaszolgálatot Beke György keresztelte el Tőzsér-postának. A könyvposta 1976-ig működött, amikor Tőzsér Csíkszeredára költözött. Ekkorra már a "szervek" is felfigyeltek, és gazdasági ügyet csináltak a könyvpostából. Tőzsér Józsefet hat hónapra felfüggesztett büntetésre ítélték, kitalált gazdasági okok miatt. A könyvpostát nem működtették tovább, egészen 1989-ig. Az Előre Kiskönyvtárat viszont Csíkszeredából terjesztették, a kötetekben címlistákat tudtak közölni. A könyvlistáikon 300-350 cím szerepelt.- Sikeresek voltak a falusi könyvnapok. Kányádi Sándor Fától fáig című könyvét csaknem falutól faluig vitték Kányádi Sándorral együtt, összpéldányszáma elérte a negyvenezret. Olyan esztendő is volt, hogy a februári könyvnapok alkalmával 34 találkozót szerveztek, tehát több alkalommal naponta kettőt is. Kányádi Sándor, Beke György, Fodor Sándor, Mikó Imre, Horváth István, Benkő Samu voltak rendszeres vendégeik, meghívottjaik. /Harmincéves a Tőzsér-posta. Beszélgetés Tőzsér Józseffel. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 16./
2001. augusztus 11.
67. évében, kovásznai otthonában váratlanul elhunyt Fábián Ernő /Kovászna, 1932. okt. 12. - Kovászna, 2001. aug. 9./ nyugalmazott tanár, író, filozófus. Példaértékű munkás élete, nemzetét féltő szeretetének örök lángolása feledhetetlen emlék, példamutató útjelző marad számunkra, állapította meg a lap munkatársa. Az erdélyi gondolkodás elkötelezett híveként könyvei, elemzései, kritikája maradandó érték az erdélyi magyar közélet számára. Fábián Ernőt aug. 11-én szombaton helyezik örök nyugalomra a kovásznai ravatalozó házból. /(Flóra Gábor): Elhunyt Fábián Ernő. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 11./ A temetésen az elhunyt hozzátartozói, tanítványai, tisztelői és barátai mellett részt vett Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium politikai államtitkára is. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 13./ Akik eljöttek, hogy elkísérjék utolsó útjára Fábián Ernőt, tisztában voltak azzal, hogy olyan kivételes személyiségű nemzettársuktól búcsúznak, aki életútját nemzete-nemzetisége szolgálatába állította. A temetésre Kovásznára érkező Németh Zsolt államtitkár búcsúzott elsőként Fábián Ernőtől, testamentumként jelölve meg Fábián Ernő életfilozófiáját összefoglaló, néhány éve kiadott könyvét, a Megmaradásunk parancsait. Műve - emelte ki a politikus - "üzenet a mának és a jövőnek". A külügyi államtitkár kiemelte: Fábián Ernő tanár volt, a nemzet tanára. Alkotó munkája forrás volt a Fidesz-nemzedék számára a nemzeti megújuláshoz. Befejezésként a magyar kormány és a tanítványok nevében búcsúzott Fábián Ernőtől. A bejelentett programtól eltérve, másodikként Katona Ádám szólt a szertartáson résztvevőkhöz, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés alapító tagjaként említve Fábián Ernőt, aki hatékonyan támogatta a tömörülést az úgynevezett "három szintű autonómia koncepció" kimunkálásában, amely bár most az érdekvédelmi szervezet programjának eleme, az RMDSZ vezetés, vétkes mulasztása nyomán, nem küzd alkalmazásukért. Keményen bírálva az RMDSZ csúcsvezetését, szót emelt a zetelaki ártatlanul elítéltek rehabilitálásáért, a kézdivásárhelyi bebörtönzöttek szabadlábra helyezéséért, s a "nemzeti és keresztény alapú" politizálást sürgetve fölvetette a kettős állampolgárság fontosságát is. Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott igazgatója a közös diákévek emlékeit idézte. Gazda József, a barát és a harcostárs Fábián Ernő tervezett könyvéről /Panasz az utókorhoz/ szólt. /(Flóra Gábor): Akik az útban bíznak, szárnyakra lelnek... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 13./ Fábián Ernő /Kovászna, 1934. okt. 12. - Kovászna, 2001. aug. 9./ kötetei: Apáczai Csere János /Dacia, Kolozsvár, 1975/, Az ember szabad lehet (Eötvös József eszmevilága, Dacia, Kolozsvár, 1980/ Egy polgártárs a kuckóból - esszék, pamfletek /H-Press Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 1997- Kaláka Könyvek/ Balogh Artúr: Jogállam és kisebbség /Téka, Kriterion, Bukarest, Kolozsvár, 1997/ Összeállította, bevezetőt írta: Fábián Ernő.
2001. október 9.
Megnyílt Kolozsváron a Könyves Kávézó, a Szentegyház utcai Insomnia Kávéházban. A legrangosabb könyvkiadók termékeit forgalmazzák, szerződéses viszonyban vannak többek közt az Osiris, Balassi, SHL, Móra, Nap, Mentor, Vince, Kairosz, Atlantisz, Kalligram, Jelenkor, Európa, Akadémiai, Kriterion, Literator, Napvilág, Komp-Press, Pro Philosophia, Erdélyi Híradó, Új Mandátum, Paralela 45, Millon-Krisis, PUF, Dacia, Polirom, Oxford University Press kiadókkal. A látogatók számára a kölcsönzés, böngészés, lapozgatás, sőt a jegyzetelés is biztosított. Gazdag a választék a történettudományok, az irodalomtudományok, a nyelvészet terén is, szótárak, folyóiratok, művészeti albumok, regények, verseskönyvek, hasonmás kiadások sora áll rendelkezésére. /Szabó Csaba: A Könyves Kávézó kultúrhonfoglalása. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./
2004. július 24.
Varró János /Marosvécs, 1927. nov. 21. – Kecskemét, 2004. márc. 22./ hamvait júl. 31-én helyezik örök nyugalomra Marosvécsen, a családi sírhelyen. Varró János író, irodalomtörténész, műfordító, kritikus tanult és tanított a kolozsvári Bolyai Egyetemen. Tanulmányaiban a romániai magyar irodalom keletkezését, különösképpen a marosvécsi Helikon indulását vizsgálta, emellett Ady- és Petőfi-kutató is. Tizenhét éven át volt a kolozsvári Dacia Könyvkiadó magyar osztályának szerkesztője. Több mint 300 magyar nyelvű kiadvány gondozója. Önálló művei: Kós Károly, a szépíró című kismonográfiája 1973-ban jelent meg. Ki koronát nyer, csatát nyer! című regényét 1976-ban adták ki. 1988 óta a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán tanított. /Sipos Zsolt: Varró János (1927–2004). = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./ 1959. február 16-án a kolozsvári katonai törvényszéken megszületett az ítélet a bolyais oktatók és hallgatók (Varró János és "bűntársai") perében. A két tanársegédet: Varró Jánost 16, Lakó Elemért 15 évre, Péterffy Irént és Vastag Lajost 8-8, Páll Lajost 6 év, Iamandi Emilt és Szilágyi Árpádot pedig 5-5 év börtönbüntetésre ítélték. /Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1953 /Budapest-Szeged, 1994/ Varró János 1964. júl. 28-án szabadult /P. Sebők Anna: Kolozsvári perek 1956, Hamvas Intézet, Budapest, 2001/
2006. január 7.
Több évvel a rendszerváltozás után hagyta el a sajtót egy volt középszintű pártvezető emlékidéző könyve /Tompa István, Hogyan történhetett? Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1995/, amely új megvilágításba helyezte a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem történetének, valamint a költő és tudós Szabédi László életének utolsó éveit, hónapjait. Az egyetem felállítását a Groza-kormány előterjesztésére 1945. június 1-jei hatállyal rendelte el a román király, részint azért, hogy a Kolozsvárt 1872-ben létesített magyar egyetem működésének folytonossága megszakadjon, részint azért, hogy az új létesítmény a béketárgyalásokon az ország kisebbségpolitikájának „helyességét” bizonyítsa. Szabédi Lászlót 1947 októberében meghívták tanárnak a Bolyai Tudományegyetemre. Az intézménynek és tanárának a sorsa ekkortól kezdve, előbb a birtokon belüliség illúziójának, majd a kisemmizettség bizonyosságának a jegyében, összefonódott. A Bolyai Tudományegyetem felszámolása érdekében összehívott gyűlésekről a korabeli sajtó, például a kolozsvári Igazság adott hírt. Szabédi László az 1959. február 27-i tanári nagygyűlés szünetében, a körülötte állók egyikének kérdésére válaszolva, megfogalmazta: nincs szándékában felszólalni, mert esetleg olyasmit mondana, „ami nem lenne a felsőbbség tetszésére”. (A történések színe és visszája, Tánczos Vilmos beszélgetése dr. Antal Árpád irodalomtörténész professzorral, Székelyföld (Csíkszereda), 2003, 9. sz.) 1959. február 28-án a nagygyűlésen valaki ezt a beszélgetést nyilvánosan felidézte, ezután kellett Szabédi Lászlónak felszólalnia. Felszólalásának egyes kitételei zavarhatták a gyűlés szervezőit. Szabédi azt mondta többek között: „Némelyek azt mondják, hogy a főiskolások országos konferenciájának határozataiban lényegileg a B. egyetem megszüntetéséről, a Babes egyetembe való beolvasztásáról van szó” (Kántor Lajos: Szabédi egyeteme = Szabédi napjai, szerk. Cseke Péter, Komp-Press, Kolozsvár, 1998). A durván kioktatott Szabédi Lászlót újabb, önbírálatot megfogalmazó hozzászólásra beszélték rá. Az emlékezők egy része nem biztos abban, hogy az önbírálat 1959. március 1-jén valóban elhangzott. A második felszólalásban az első felszólalás „helytelen” megfogalmazásait kellett helyesbíteni. Tompa István emlékiratában jelezte, nem emlékszik arra, hogy „Szabédinak ez a hatalom előtt teljesen kapituláló szövege nyilvánosan elhangzott-e”. Mózes Huba idézte Szabédi felszólalását tanulmányában /Mózes Huba: A Szabédi-filológia árkusa = Szabédi napjai, szerk. Cseke Péter, Komp-Press, Kolozsvár, 1998/ Az egykori tartományi párttitkár, Tompa István másképpen idézte a felszólalást, feltehetően eredeti kézirat nyomán. Szabédi László ekkorra befejezte a magyar nyelv őstörténetéről szóló könyvét, s mert tudta, hogy ennek megjelentetésére nincs remény, a kézirat sorsát abszurd módon az elnyomó hatalom egyik vezető képviselőjének ajánlotta figyelmébe. A Szabédi-levél egyfajta végrendeletként olvasható. A levél bevezető sorai két különböző kiadványban máshogyan szerepelnek. Az első változat: „Titkár Elvtárs! Sietek, és talán nem fejezem ki magam a kellő pontossággal. Életem mélypontjára jutottam. Bármely órában letartóztathatnak. Ebben a kétségbeesett pillanatban engedje meg, hogy közöljem Önnel a következőket […]” (Kántor Lajos: Szabédi egyeteme = Szabédi napjai). A második változat: „Titkár elvtárs! Sietek, és lehet, nem fejezem ki magam a megfelelő pontossággal. Életem delére értem. Bármely órában elfoghatnak. Ebben a reménytelen pillanatban engedje meg, hogy a következőket közöljem önnel […]” (Kántor Lajos, Erdélyi sorskerék). Végül Szabédi könyvét /A magyar nyelv őstörténete/ 1974-ben adták ki. Valószínűleg azért, hogy a könyv megjelenése feledtesse: Szabédi László 1959. április 18-án öngyilkos lett. /Mózes Huba: A beváltott ígéret tragikuma. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 7./
2006. október 18.
Életének 84. esztendejében elhunyt Dáné Tibor /Kolozsvár, 1923. márc. 24. – Kolozsvár, 2006. október 11./ A Bolyai Tudományegyetem jogi, közgazdasági és pedagógiai szakán végzett, de érdeklődése, ismereteinek köre messze meghaladta papíron igazolható tanulmányait. Volt a kriminalisztika megbízott előadója az egyetemen, közben az Erdély c. napilap belpolitikai szerkesztője, tanár Szucságon és Kolozsvárt, a Palocsay-féle növénybiológiai kutatóállomás munkatársa, majd 1958 és 1969 között az Ifjúsági Könyvkiadó kolozsvári fiókjának felelős szerkesztője, végül 1970-től nyugdíjazásáig a Dacia Könyvkiadó magyar részlegének tudományos szerkesztője, többek között a népszerű Antenna sorozat gondozója. Dáné Tibor mindenekelőtt író volt, aki gyermekeknek, fiataloknak történeteket mesél és ismereteket ad át (Kortársaim a gyermekek, Négy tenger hajósa, Vadvirág szelídítő, Hüvelyk Matyi családfája), aki az egyiptomi történelembe vagy a világmindenségbe kalauzolja az olvasókat (Athá-Rá, a fáraó írnoka, A Tau Ceti hívójele), aki személyes sorsáról, élethivatásáról vall (A fáraó igazlátó szeme), aki a régi Kolozsvár történetét, a kincskeresés izgalmait eleveníti meg (A varázsvessző lovagja), aki élményei alapján a második világháború fegyverropogását vagy éppen egy szélcsendes epizódját mutatja be (Huszonegy éves lettem, Delatini házunktája). Évtizedeket kellett várnia, amíg A gáláns kor breviáriuma c. könyve megjelenhetett, amely az idén írószövetségi díjat kapott. /Jancsik Pál: Búcsú Dáné Tibortól. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./
2007. augusztus 25.
A néhány napja Kolozsváron elhunyt gróf Béldi Miklósra /sz. Dicsőszentmárton, 1925. ápr. 9. – Kolozsvár. 2007. aug. / természettudományi szakíróra emlékezett Fodor Sándor, akit a Bolyai Tudományegyetemen még hallgató korában gyakornokká nevezte ki professzora. Béldi Miklós Szucságon tanított, onnan ment nyugdíjba. A madártannal foglalkozott és még diktatúra éveiben három könyve jelent meg: a 60-as évek elején az Ismerjük meg a madarakat című, tudománynépszerűsítő könyve az Ifjúsági Kiadónál (Dáné Tibor szerkesztői jóvoltából), a Madarász szemmel a Kárpátokban, amelyet 1970-ben adott ki a kolozsvári Dacia Kiadó. Ezt tíz év múlva, 1980-ban követte szintén a Dacia gondozásában a Madárhatározó, majd pedig 1989-ben a Kriterionnál az Élet az erdőben című kötet. 1995-ben a kolozsvári Studium Kiadó jóvoltából megjelent az Egy esztendő a madarak világában című könyve, majd pedig a Kriterion kiadásában, 1999-ben az Európa vízimadarai, végül az ugyancsak kolozsvári Tinivár Kiadó gondozásában Az erdélyi havasok ösvényein című munkája 2005-ben. Összesen tehát nyolc könyvet írt Béldi Miklós. A román kommunista rezsim a magyar nyelvű tudományos jellegű könyvek kiadását rossz szemmel nézte, mert hangoztatta, hogy a tudomány nyelve ebben az országban nem a magyar. Így Béldi Miklós könyvei is csak egyes szerkesztők ügyes politizálása nyomán láthattak napvilágot. Béldi Miklós származása miatt az egyetemen nem folytathatta kutatói munkáját, doktorálni se hagyták. Nemcsak egyetemi állásából távolították el, de az elemi iskolában sem dolgozhatott: Szucságról is eltávolították mintegy négy-öt évre, hogy üzemi munkásként dolgozzon. Béldi nem panaszkodott az őt ért méltatlanságok miatt. /Fodor Sándor: Tiszteletadás. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./
2008. június 14.
Beke Mihály András hetek óta izgalmas olvasmányt olvas. Apja, Beke György író nem akart belenézni, attól tartott, csalódnia kell. Vannak benne nyomozók, rendőrök és gyanúsítottak, csak az, hogy kik a gyilkosok, kik az igazi bűnösök és az igazi áldozatok, az nem derül ki az olvasmány végére sem… A családi „szekus dossziét”, apja és – meglepően vaskos – saját nyomozati anyagát böngészi. Kíváncsi lett saját múltjára, úgy, ahogyan mások, a nem-barátai látták. Apjáról két dosszié, róla egy készült, elég vaskosak és állítólag ez csak az eddig előkerült anyag. Majd szólnak, ha még lesz. A konspiratív neveket csak felelőtlen ember tudná teljes bizonyossággal azonosítani. A nevek azonosítását külön kellett kérnie, mondták: talán, majd, egyszer, valamikor. Ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy a „forrás” („sursa”) mikor jelent megfigyelt személyt és mikor besúgót. Beke Mihály András megtudta, hogy a „szekus keresztségben” apja „Barbu”, ő meg „Béla” lett, Magyarországot csak „Helga”-ként emlegetik, megtudta, hogy őt így jellemzik: „merev, zárkózott, rögeszmés nacionalista”, továbbá számára ismeretlen hölgyekkel akarták összeházasítani; megtudta,, hogy az egyik illusztris megfigyeltnek, Tőkés Lászlónak olyan konspiratív névjegykártyával kellett volna bemutatkoznia, amelyikre átszúrt szívet kellett volna rajzolnia. /!/ A „szeku” jól tudta kezelni a lehallgató magnókat, ezekből valóban sok volt. Kiváló követési jegyzőkönyvet tudtak írni arról, hogy apja például – igen gyanús módon – paradicsomot vásárolt a piacon. Egyébként egyetlen magyar nyelvű jelentés szerepelt a paksamétában. A dossziék jól dokumentálják a hajdani rendszer logikáját. Alig találni utalást arra, hogy bárki bírálni merészelte volna a Ceausescut, a Kondukátort vagy a szocialista rendszert. A megfigyelt személyek magatartásának a jelzője a „nem megfelelő” („nekorászpunzátor”). Az összes magyar megfigyelt „irrendenta és nacionalista” eszméket vallott. Azonban többen voltak a tisztességesek, mint remélni merte volna! Nagyon sok volt a besúgó, de kevesebb, mint amennyitől rettegtek az emberek. Néhányra persze kíváncsi lenne: ki volt végülis „Bíró Ferenc”, aki apjáról is szorgalmasan írta jelentéseit; ki lehetett „Adam”, a Korunk szerkesztője; ki volt „Vasilescu”, a Dacia Könyvkiadó szerkesztője, akitől a Szentendrei Múzeum igazgatója – Balogh Edgár, Benkő Samu és apám mellett – írást kért Kós Károlyról; és ki volt „Literat”, az Utunk szerkesztője, írója, neves értelmiségi („intelectuál cu prestigiu”), aki morálisan apjára is hatással volt? Ki volt „Goga”, Bartha”, „Szabó Tibor”, „Rusz Péter”, „Dinu”, „Udrea”, „Kovács”, a szebeni „Ghergel”, a besztercei „Peiut”,”Stelian”, „Dragan”, a nagybányai „Kiss Gheorhe”, a kolozsvári „Suster”, a szilágysági „András” ,”Constantinescu”, a kolozsvári „Horea”, „Luca”,”Maes”, a bákói „Clejeanu” ,”Constantinescu”? A jelentgetők kevesen voltak, szánalmasak és nevetségesek. /Beke Mihály András: Töltőtoll. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 14./
2009. április 20.
Életének 72. évében Budapesten elhunyt Lászlóffy Aladár /Torda, 1937. máj. 18. – Budapest, 2009. ápr. 20./ József Attila- és Kossuth-díjas költő, író, műfordító és szerkesztő. Lászlóffy Aladár első írása 1946-ban, a Dolgozó Nő folyóirat gyermekmellékletében jelent meg. A kolozsvári Református Kollégiumban érettségizett, majd a kolozsvári Bolyai Egyetemen 1959-ben szerzett magyar irodalom szakos oklevelet. 1960–1961 között az Állami Könyvkiadónál, 1961-től az Irodalmi Könyvkiadó kolozsvári fiókszerkesztőségében dolgozott, 1962–1969 között a Napsugár című gyermeklap szerkesztője, 1970-ben pedig rövid ideig a kolozsvári Dacia Könyvkiadó főszerkesztője volt. 1982-től a kolozsvári Utunk irodalmi hetilap, illetve az Előre bukaresti napilap munkatársa. 1990 után a kolozsvári Helikon irodalmi lap szerkesztőségi tagja és a Korunk folyóirat munkatársa volt. 1994 után meghívott előadóként a kolozsvári egyetemen kultúrtörténetet oktatott. Kossuth-díjat 1998-ban kapott, kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével és a Románia Csillaga tiszti fokozatával is. Az elmúlt évtizedben többnyire Budapesten élt. /Elhunyt Lászlóffy Aladár. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 21./
2009. május 8.
Rendhagyó írástudói pálya volt Varró Jánosé (1927–2004). Nagy áldozatok árán sikerült kitörnie a paraszti létformából, azonban gyanús elemnek minősítették mind 1947 nyarán középiskolás nagydiákként, mind 1950 nyarán, amikor egyetemi hallgatóként visszautasította a felkínált szovjet ösztöndíjat. Varró János hatvanévesen, megírta emlékiratát /Varró János: Erdélyi sorsvallató. Egy erdélyi ‘56-os utolsó vallomása. Kecskemét, Korda Kiadó, 2008/ életének új, kényszer hatása alatt választott helyszínén, Budapesten. 1987 augusztusában települt Magyarországra a kiváló irodalmár, a Kós Károly-monográfia (1973) szerzője, a Dacia Könyvkiadó szerkesztője. Volt egy biztos iránytűje Varró Jánosnak: szülőfaluja, lakóinak „gondját-baját vittem magammal, s az ő sorsuk alakulásán mértem le bármely tan, bármely ideológia valóságtartalmát. ” Emlékezésében szólt a marosvécsi gyermekkorról, a marosvásárhelyi Református Kollégiumban töltött diákévekről. A nagy reményekkel való indulása hirtelen derékba tört. Varrót 1958 augusztusában letartóztatták, és tizenhat év börtönbüntetésre ítélték. /Borcsa János: Erdélyi magyar írástudó sorsvallató műve. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 8./
